Kék hírek

Felélesztik a hazai konvektorgyártást
2011. május 01. 20:15
Felélesztik a hazai konvektorgyártástÚjabb céggel bővülhet az MPF Holding portfóliója. A közelmúltban tulajdonosai lettek a jelentős múlttal rendelkező FÉG Konvektor és Fűtőkészülék Gyártó Zrt. eszközeinek, követeléseinek, készleteinek, ingatlanjainak, márkaneveinek. Eközben eljárást indíttatnak az előző cégvezetés ellen, annak érdekében, hogy kiderüljön: hová tűnt a FÉG Zrt. vagyona?

Egy hónappal ezelőtt az MPF Holding megvásárolta a Commerzbanktól a FÉG Konvektorgyártó Zrt. hiteleit, így zálogjoggal rendelkezik a cégben, és minden eszköze a tulajdonába került.

Célunk, hogy továbbműködtessük a gyárat, hamarosan létrehozzuk az MPF–FÉG Gáz- és fűtőkészülék-gyártó Kft.-t. – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Felcsuti Zsolt, az MPF Holding igazgatóságának elnöke. Jelezte, rövidesen ötszázmillió forintos tőkeemelést hajtanak végre az MPF FÉG-ben, amelynek 2012-re hat-hét milliárd forintra szeretnék felhozni a termelését. Ezt 2012-ben egy újabb hatszázmillió forintos tőkeemelés követ a gyártás finanszírozásának biztosítása érdekében. A tervezett forgalmat a már meglévő MPF-vevőkkel együtt kívánjuk elérni, amelyben több ázsiai kooperációs gyártás is helyet kap, természetesen a FÉG márkanévvel – tájékoztatta lapunkat Bálint Csaba, az MPF csoport kereskedelmi igazgatója.

Ugyanakkor vannak problémák is – folytatta Felcsuti, aki elmondta, hogy a gázkonvektorgyártó előző svéd–amerikai tulajdonosa 1,750 milliárd forint hitelt vett fel az elmúlt években, aminek visszafizetésével adósa maradt a banknak. Ugyanakkor az is kiderült, hogy ebből az összegből Cipruson vettek egy céget. Ez utóbbiról azt sem tudni, mit csinál, a jelenlegi menedzsment semmilyen jelentős adatot nem tud szolgáltatni Madarász Zoltánnak, az MPF hitelezői biztosának. Eközben a FÉG elvesztette a tőkéjét, valamint 260 millió forintos adótartozást halmozott fel itthon, s több százmillióval tartozik a beszállítóknak.

Az MPF Holding Magyarországon eddig hat gyárat üzemeltetett sikeresen, s magyarországi telephelyein az egyik legnagyobb munkáltató. A vállalatcsoport konszolidált várható idei üzemi eredménye 2,5–2,8 milliárd forint – ismertette az elnök. A cégcsoport jelentős külföldi érdekeltségekkel is rendelkezik Ázsiától az Egyesült Államokig. Miután minden vevője megköveteli a legmagasabb gyártmányminőséget és szolgáltatási színvonalat, termékeik a legszigorúbb minőségi normák mellett készülnek. A termékeikhez kapcsolt szolgáltatási színvonalat az MPF Holding logisztikai bázisain a korszerű raktározási, áruátvételi és szállítási normák biztosítják. A központi beszerzést, értékesítést, marketinget az anyavállalat oldja meg. Az egykori családi ház garázsában indította el Felcsuti Csaba a családi vállalkozást, mely mára jelentős ipari csoporttá fejlődött, befektetésekkel rendelkezik a kereskedelemben, a csiszolószerszám-, a géptartozék-, a szerszám- és a kovácsoltvas-gyártásban, a bútoriparban és építőipari kemikáliák gyártásában. A társaság többségi tulajdonosa a Felcsuti család, a részvények többi részét a vállalatcsoport igazgatói jegyzik.

forrás: Magyar hírlap